20190311_Vendégek_Texasból

Texasi barátaink látogatása

A hétfői áhítatra vendégek érkeztek, de nem akárhonnan, Texasból. Három fiatal: Hayden, Cole és Audry, és két felnőtt: Rhonda, aki iskolaigazgató Dallasban, és azt mondta, otthon érzi magát nálunk, és Grant, aki a csoportot vezette.
Tanítottak nekünk texasi köszönést, vetítettek diákat, és meséltek az országukról, az államukról, Texasról, az iskolájukról, a tantárgyaikról, a kedvenc sportjukról, de a legfontosabb dolog, ami olyan messziről idehozta őket, az volt, hogy Jézusról beszéljenek nekünk. Elmondták a saját történetüket, azt, hogy ők maguk hogyan találkoztak Jézussal.
Mutattak egy filmet is az egyik keresztény táborukról, ahol sok fiatal megismerte Jézust, és alá is merítkezett (itt).
Ezután játékokat és dalokat tanítottak nekünk, ezt és ezt.
Az áhítat után igazgató néni körbe vezette őket az iskolában. Megnézték a birkózó edzést, és Tomi harsonaóráját (itt), majd bekukkantottak a március 15-i ünnepség próbájára, bekapcsolódtak a táblajátékszakkörbe, - ahol Renátó legyőzte Cole-t mankalában - és a kézműves szakkörbe is, ahol Grant is bekapcsolódott a papírszövésbe.
Beszélgettünk velük angolul egy kicsit, aztán tanítottunk nekik néhány magyar szót is (itt).
Ebéd után elbúcsúztak tőlünk (itt), hogy ellátogassanak a Mentorba is.
Vidám délelőttöt töltöttünk együtt.
Összefoglaló filmet (itt) láthattok a mai napról.

Miskolc, 2019. március 11.

ozio_gallery_nano

go UP